" A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni. " - Carl Rogers
A személyközpontú szemlélet számomra nem pusztán egy tanult módszer, hanem egy alapvető hozzáállás az emberhez és a segítő kapcsolathoz. Hiszem, hogy minden ember rendelkezik a saját fejlődéséhez szükséges belső erőforrásokkal, még akkor is, amikor ezek elérhetetlennek vagy teljesen elveszettnek tűnnek.
A munkámban az elfogadás, az ítélkezésmentesség és az emberi jelenlét áll a középpontban. Nem megjavítani szeretnélek, és nem kész válaszokat kínálok, hanem egy olyan biztonságos kapcsolati teret, ahol szabadon megjelenhet mindaz, ami most benned van.
Saját tapasztalataim a nehéz lelki helyzetekkel és intenzív érzelmi állapotokkal megtanították, milyen megterhelő tud lenni, amikor belső világunk túl zajos, túl fájdalmas vagy nehezen érthető. Ezek a tapasztalatok mély empátiát adtak, és megerősítettek abban, hogy szeretnék másokat is kísérni ezekben a folyamatokban.
A személyközpontú munkában a kapcsolat maga a gyógyító közeg. A változás akkor indul el, amikor valaki valóban meghallva, elfogadva és megértve érzi magát. Ebben a kapcsolatban lassan felszínre kerülhet mindaz, ami segít továbblépni, tisztábban látni, vagy egyszerűen csak megkönnyebbülni.
A személyközpontú tanácsadásban a csendnek is helye van. Nem kell sietni, és nincs elvárás arra, hogy minden pillanatot szavakkal töltsünk meg. A csend biztonságos teret ad arra, hogy megérkezz ahhoz, ami benned történik. Érzésekhez, gondolatokhoz, belső megélésekhez. Ezekben a csendes pillanatokban gyakran olyan dolgok tudnak felszínre kerülni, amelyekhez időre és figyelemre van szükség.
Pszichológusként ebben a folyamatban vagyok jelen: figyelemmel, hitelességgel és szakmai elköteleződéssel. Emberként találkozunk, és ebből a kapcsolódásból indulhat el a változás.
A csend nem azt jelenti, hogy magadra maradsz, hanem hogy biztonságos térben lehetsz önmagaddal. Van helye annak, ami benned történik.